Ravasz Ábel a Columbia University rangos díját vette át
- Bél Mátyás Intézet

- 5 days ago
- 2 minút čítania
A New York-i Columbia University éves díjátadóján Ravasz Ábel, a Bél Mátyás Intézet alapítója a kiemelkedő teljesítményt nyújtó korábbi hallgatóinak megítélt, nagy presztízsű díjat (Graduate School of Arts and Sciences Outstanding Recent Alumni Award) vehetett át. Az egyetem ezzel az elismeréssel korábbi hallgatói munkáját és annak társadalmi hatását díjazza. A díj átadására április 21-én került sor, az egyetem New York-i kampuszán. Előtte találkozóra került sor az egyetem jelenlegi szociológiahallgatóival.
Ahogy az egyetem méltatásában kiemelte, Ravasz Ábel (aki a Columbia szociológus mesterképzését végezte el 2014-ben) tudományos ismereteit a kisebbségek életét pozitívan érintő, tartós változások elérésére váltotta úgy Szlovákiában, mint a szélesebb közép-európai régióban.
„Karrierem során gyakran találkoztam azzal a nézettel, hogy a tudományos és a szakpolitikai munka egymást kizáró szférák. Hogy egy tudósnak tartózkodónak kell lennie a gyakorlati lépések és a sarkosabb kijelentések terén. Én viszont mindig is azt a nézetet vallottam, hogy nincs jobb felhasználása a tudományos ismereteknek, mint a gyakorlati segítség az arra rászorulóknak szakpolitikai munka vagy akár konkrét végrehajtás révén. A saját munkámban már több, mint egy évtizede kombinálom az állam részére végzett munkát a civil aktivitásokkal és a terepmunkával. A Columbia University díját óriási megtisztelésnek tartom, és úgy látom, legitimitást ad az általam választott karriernek. Emellett remélem, hogy inspirációként szolgálhat azoknak a fiatal szakembereknek, akik hasonló, a társadalmi szerepvállalással kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak,” mondta a díjátadó során Ravasz Ábel.
Ravasz Ábel (1986) Dunaszerdahelyen született. Mesterfokú szociológus, politológus és közgazdász végzettsége van (a budapesti ELTE és BCE, valamint a New York-i Columbia University hallgatójaként). Témái az inklúzió, a kisebbségpolitika és a régiófejlesztés. 2016 és 2020 között a szlovák kormány romaügyi kormánybiztosaként dolgozott. Több miniszter és államtitkár tanácsadója volt, 2023 óta Tomáš Drucker szlovák oktatási miniszter tanácsadója az inklúzió, nemzetiségi oktatás és kora gyerekkori felzárkóztatás terén. Több kulcsfontosságú törvénymódosítás társszerzője, úgymint a kötelező óvodáztatás bevezetése, a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozása, az iskolakörzetek bevezetése, valamint a gorál közösség nemzetiségi státuszának elismerése. A Bél Mátyás Intézet alapítója (2014), amely a Szlovákiában élő kisebbségek életkörülményeit kutatja, illetve az azok helyzetét megerősítő szakpolitikai lépéseket készít elő. A Roma Közösségek Atlasza 2019, valamint a Szlovákiai Gorálok Atlasza (2025) könyvek társszerzője.









Komentáre