top of page

Megkezdte a működését a Pozsonyi Magyar Hivatalnokklub

  • Writer: Bél Mátyás Intézet
    Bél Mátyás Intézet
  • May 9
  • Čítanie: 1

Updated: May 10

Május 7-én, a pozsonyi Nová Cvernovka kulturális és közösségi központban került sor a Pozsonyi Magyar Hivatalnokklub alakulóülésére. Az új kezdeményezés célja, hogy elősegítse a magyar nemzetiségű állami tisztviselők közötti szakmai kapcsolattartást és együttműködését. A klub a Bél Mátyás Intézet szakmai égisze alatt jött létre.


„A korábbi évtizedekben szorosabb volt a kapcsolatban a pozsonyi központi államigazgatásban dolgozó magyar hivatalnokok között, politikai hovatartozástól függetlenül. Ez nagyon hasznos volt a közösségünk számára, hiszen jobban áramlottak a közérdekű információk az egyes tárcák között, és végső soron jobb volt a szlovákiai magyar közeg rálátása az aktuális szakpolitikai döntésekre. Kezdeményezésünk ezt az együttműködést szeretné újjáéleszteni, keretet nyújtva a még ma is létező pozsonyi magyar hivatalnoki szféra újraszerveződésének,” mondta Ravasz Ábel, a klub egyik kezdeményezője.


Az eseményen nyolc minisztérium összesen húsz szakembere vett részt, jelezve az államigazgatásban dolgozó magyar hivatalnokok együttműködésének igényét és fontosságát. További harminc meghívott kapott meghívót már az első eseményre, de helyben kiderült: tucatnyian vannak még, akiket érdemes lenne bevonni a klub működésébe. A találkozón mindenki ismertette saját jelenlegi munkakörét, és többen beszámoltak az utóbbi hónapokban elért sikereikről is.


„A szakértelemnek ugyan nincsen nemzetisége, viszont annak van hozzáadott értéke, ha a nemzetiségi közösségek szakértői, hivatalnokai megszervezik saját magukat. Ez a klub lehetőséget ad arra, hogy jobb minőségű szakpolitikákat dolgozzunk ki, és hogy többet tudjunk arról, ki mindenki segíthet ebben,” mondta Horony Ákos, kisebbségügyi kormánybiztos, aki az alakulóülésen bemutatta saját jelenlegi munkáját is.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a klub rendszeres találkozók révén folytassa működését, a következő találkozóra előreláthatóan a nyári szünet után kerül sor.


logo



Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page