top of page

Partnerségi megállapodást kötöttünk az Egyensúly Intézettel

Tapasztalatcsere, közös projektek és határon átnyúló együttműködés. Ebben állapodott meg egymással a budapesti Egyensúly Intézet (EI) és a pozsonyi Bél Mátyás Intézet (BMI). A két szervezet képviselője partnerségi megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi a hatékonyabb és szorosabb munkát közöttük. A megállapodás keretén belül Ravasz Ábel, a Bél Mátyás Intézet elnöke külső szakértőként csatlakozik az Egyensúly Intézet csapatához.


„Fontosnak tartjuk azt, hogy a szakpolitikai javaslataink a térségbeli legsikeresebb gyakorlatokon is alapuljanak. Hasznos, ha képesek vagyunk túllépni a hazai közbeszéd keretein, és megismerni olyan gondolatokat is, amelyek külföldön születtek, de Magyarországon is rezonálhatnak. A Bél Mátyás Intézet ebben is jó partnerünk lehet. Külön örülök annak, hogy a csapatunkat fogja erősíteni Ravasz Ábel is, aki az utóbbi hónapokban már szerepet vállalt a Hogyan csökkentsük a szegénységet? című új anyagunk létrehozásában is,” mondta Boros Tamás, az EI igazgatója.

Boros Tamás és Ravasz Ábel a Partnerségi megállapodás megkötésekor

„Az Egyensúly Intézet munkája inspirációt jelent az intézetünk számára. Azzal, hogy képesek elszakadni a napi politikai küzdelmektől és egy hosszú távú politikai-gazdasági vízióra koncentrálni, a közösség számára nagyon fontos értéket tudnak teremteni. Az Egyensúly Intézet által kijelölt út egy egyedülálló modell, amit szeretnénk Szlovákiában is ismertetni, elemeiben átvenni. Abban bízok, hogy a most megkezdett együttműködésünk több szakpolitikai területet is felölel majd, és hogy pezsgő tapasztalatcserét tudunk kialakítani a két ország szakmai közönsége között.” – mondta Ravasz Ábel, a BMI elnöke.


Az Egyensúly Intézet jövő- és problémaorientált szakpolitikai agytröszt. Minden magyarországi és külföldi párttól, politikai, gazdasági érdekcsoporttól független, autonóm intézmény. Kizárólagos célja, hogy vízióalkotó munkájával, vélemények békés ütköztetésével, valamint szakpolitikai megoldási javaslatainak határozott képviseletével hozzájáruljon egy sikeresebb és boldogabb Magyarország megteremtéséhez. A Bél Mátyás Intézet 2014 óta dolgozik a polgári Szlovákia gondolatának megerősítésén. Munkája során egy toleráns ország vízióját tartja szem előtt, amelynek alappillérei a helyi kezdeményezések támogatása, az interetnikus együttműködés és a demokrácia melletti elkötelezettség. Nevét Bél Mátyás 18. századi íróról és tudósról kapta, aki munkája minőségével, sokszínű identitásával inspirálja az intézet munkáját.


Az Egyensúly Intézet hivatalos logója, amelyre kattintva megtekintheti a EI munkásságát.


2 views0 comments
bottom of page